2016. február 22., hétfő

Angol műfordító műhely Imreh Andrással



Angol műfordító műhely Imreh Andrással
Helyszín: Café Zsivágó (Budapest, Paulay Ede utca 55.)
Téma: Seamus Heaney hamarosan megjelenő, Élőlánc című kötete

Március 2-án 19 órától a Zsivágó kávézóban megrendezzük a hatodik Horizont műfordító műhelyünket. A korábbi alkalmakat Nádasdy Ádám, Gerevich András, Tótfalusi Ágnes, Márton László és Imrei Andrea tartották. 

Imreh András költő, műfordító, szerkesztő többek közt Seamus Heaney, Robert Frost és Jorge Luis Borghes verseinek tolmácsolója. Segítségével bepillantást nyerhetünk az Élőlánc és más Heaney kötetek fordításának műhelytitkaiba.

Az ír Nobel-díjas költő, Seamus Heaney utolsó verseskötetét 2006-os szélütése után írta. Az egészségi állapota ellenére, az öregeségnek és betegségnek semmilyen jelen nem érződik sem a teremtőerőn, sem a megformálás mívességén. A témákon persze igen: a korábban is jelen lévő halál személyesebb hangsúlyt kap. És a visszajárás is: gyerekkorhoz, szülői házba, a fiatalság színtereire. Ahogy a címe is mutatja, az egyén halandóságán túl az ember egzisztenciális szolidaritására, a generációk szívós stafétájára, az élet túlélésére fókuszál.










A Négyfogásos menü:

1. Hogyan vasaljuk az angol "-ing"-eket? Uncoupled

2. Hátsó gondolatok fordítása. Derry Derry Down

3. Írországi angol : brit angol = x : magyar. Kísérletek egy egyenlet megoldására. An Old Refrain

4. Amikor a vers inkább zene, mint tartalom. Eelworks IV.

Seamus Heaney verseinek fordításához ajánlott olvasgatni ezt a weboldalt:



Az alábbi versek fordításával lehet készülni.


Uncoupled
I

Who is this coming to the ash-pit
Walking tall, as if in a procession,
Bearing in front of her a slender pan

Withdrawn just now from underneath
The firebox, weighty, full to the brim
With whitish dust and flakes still sparking hot

That the wind is blowing into her apron bib,
Into her mouth and eyes while she proceeds
Unwavering, keeping her burden horizontal still,

Hands in a tight, sore grip round the metal knob,
Proceeds until we have lost sight of her
Where the worn path turns behind the henhouse.

II

Who is this, not much higher than the cattle,
Working his way towards me through the pen,
His ashplant in one hand

Lifted and pointing, a stick of keel
In the other, calling to where I’m perched
On top of a shaky gate,

Waving and calling something I cannot hear
With all the lowing and roaring, lorries revving
At the far end of the yard, the dealers

Shouting among themselves, and now to him
So that his eyes leave mine and I know
The pain of loss before I know the term.

Derry Derry Down

I

The lush
Sunset blush
On a big ripe

Gooseberry:
I scratched my hand
Reaching in

To gather it
Off the bush,
Unforbidden,

In Annie Devlin’s
Overgrown
Back garden.

II

In the storybook
Back kitchen
Of The Lodge
The full of a white
Enamel bucket
Of little pears:
Still life
On the red tiles
Of that floor.
Sleeping beauty
I came on
By the scullion’s door.

An Old Refrain

I

Robin-run-the-hedge
We called the vetch –
A fading straggle

Of Lincoln green
English stitchwork
Unravelling

With a hey-nonny-no
Along the Wood Road.
Sticky entangling

Berry and thread
Summering in
On the tousled verge.

II

In seggins
Hear the wind
Among the sedge,

In boortree
The elderberry’s
Dank indulgence,

In benweed
Ragwort’s
Singular unbending,

In easing
Drips of night rain
From the eaves.

Eelworks

IV

Sweaty-lustrous too
The butt of the freckled
Elderberry shoot

I made a rod of,
A-fluster when I felt
Not tugging but a trailing

On the line, not the utter
Flip-stream frolic-fish
But a foot-long

Slither of a fellow,
A young eel, greasy grey
And rightly wriggle-spined,

Not yet the blueblack
Slick-backed waterwork
I’d live to reckon with,

My old familiar
Pearl-purl
Selkie-streaker.

2016. január 29., péntek

Szerzőink: Joao Tordo

João Tordo (1975, Lisszabon, Portugália) a 2000-es évek második felében jelentkező legújabb portugál írógeneráció egyik legmarkánsabb hangú és legsokoldalúbb képviselője. Lisszabonban filozófiát hallgatott, New Yorkban és Londonban pedig kreatív írást, valamint újságírást tanult. Mindezidáig nyolc regénye jelent meg. 2009-ben elnyerte a Saramago-díjat, mely a legnagyobb presztízsű irodalmi elismerés hazájában.  Emellett a fiatal tehetségek irodalmi díjának, a Prémio Jovens Criadoresnek és a GC folyóirat 2014-es Man of the Year díjának a birtokosa irodalom kategóriában, és ott volt többek között a Portugáliai Telekom Irodalmi Díj, a Fernando Namora-díj, a Portugál Írószövetség Legjobb Regény Díjának és az Európai Unió Irodalmi Díjának finalistái között. Könyvei angol, német, francia, olasz, horvát és szerb fordításban is megjelentek. A regényírás mellett forgatókönyvírással is foglalkozik, valamint kreatív írást oktat a Lisszaboni Egyetemen. 2009-ben az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválja portugál vendégeként Magyarországon is járt.



Könyve a Horizontok sorozatban:



Egy ismeretlen európai városból menekülő, hangját kereső irodalmár New Yorki-i ösztöndíjat kap. Ám egy tragédia arra készteti, hogy az afroamerikai próza kutatása helyett egy rejtélyesen eltűnt portugál fadoénekes nyomát kövesse. A botcsinálta detektív útja lepattant bárokon, harlemi drogbárók tanyáin és milliomos orosz műgyűjtők Ötödik sugárúti palotáin át vezet. Feltárul előtte az ezerszínű Nagy Alma, ahol az emlézés mindig hiánnyal és fájdalommal párosul, és ahol az el nem követett bűnöknek is van következményük. A Twin Peaks és Paul Auster, valamint az amerikai hard-boiled krimik sötét és kegyetlen világát idéző izgalmas regény nem csak évtizedeken, hanem kontinenseken és szubkultúrákon is átível. A Memory Hotel oldalain a portugál fadót a jazz ritmusai színesítik, sorsokról határoz a véletlen, a szerelem kivétel nékül öl, butít és nyomorba dönt, a felejtés ára pedig életekben mérhető.




Kritikák a kötetről:










2016. január 19., kedd

Mindent Joao Tordo Memory Hoteléről!

Novemberben megjelent a Horizontok első szépirodalmi kötete, mely összesítésben a sorozat második tagja.  Ezen az oldalon arra koncentrálunk, hogy mindent összeszedjünk, ami csak a szerzővel és a kötettel kapcsolatos.

A kötetből szövegrészletek a megjelenés napján a Literán, illetve a Próza Nostrán, a SZIFONlineon jelentek meg.


A könyv december 16-ai bemutatójáról a Litera tudósított.



A kötetet Urbán Bálint fordító és Zelei Dávid szerkesztő ajánlja személyes hangon a Lazarillón. A Litera év végi körkérdésében Balajthy Ágnes méltatta a kötetet, „az év legjobb fordításban megjelent köteteit” firtató kérdésben. A Jelenkor éves lapzártájában Zelei Dávid ajánlotta a kötetet.

A Moly.hu-n 14 értékelés után is az igen magasnak mondható 82%-on áll a kötet, aki olvasói véleményt nézne róla, itt tízet is talál. Olvasóinkat csak biztatni tudjuk, értékeljék a kötetet, az igények, visszajelzések nagyban orientálnak minket!



A kötetről született recenziókat külön posztban gyűjtjük majd.

2015. július 7., kedd

Angolos műfordító műhely a FISZ-táborban Gerevich Andrással

Idén július 18-22-én rendezik meg a FISZ nyári táborát Visegrádon. A tavalyi, meglehetősen tanulságos alkalom után idén is Gerevich Andrást hívtuk meg a táborba, hogy együtt fordítson velünk angolból. Műhelyvezetőnket tavaly már bemutattuk, idén ugyanakkor több időt tölthetünk vele, éppen ezért négy verset is mellékelt fordításra. Gerevich kérése, hogy a műhelyen résztvenni kívánók fordítsanak le belőle hármat (de legalább kettőt), illetve lehetőség szerint hozzanak magukkal 1-3 önszorgalomból lefordított verset is eredetiben és magyar fordításban. A 3-6 vers fordítását a műhelyvezető az andras.gerevich@gmail.com címre várja.

Gerevich azokra is gondolt, akik nem angolosok: “Ha a fordító nem angolból fordít, akkor készüljön a fordításilag problematikus pontok prezentálására: mi az, amit nem tud magyarul megoldani, vagy amire sok lehetőség van, de egyik sem tűnik jónak vagy pontosnak, és ezeket a csoport közösen megvitatja.”

A beküldés határideje július 17., péntek.

Frank O’Hara

ANIMALS
             
             
Have you forgotten what we were like then
when we were still first rate
and the day came fat with an apple in its mouth
   
it's no use worrying about Time
but we did have a few tricks up our sleeves
and turned some sharp corners
   
the whole pasture looked like our meal
we didn't need speedometers
we could manage cocktails out of ice and water
   
I wouldn't want to be faster
or greener than now if you were with me O you
were the best of all my days



***


Lawrence Ferlinghetti

IN GOYA’S GREATEST….


In Goya’s greatest scenes we seem to see
                                           the people of the world
       exactly at the moment when
             they first attained the title of
                                                             ‘suffering humanity’
          They writhe upon the page
                                        in a veritable rage
                                                                of adversity
          Heaped up
                     groaning with babies and bayonets
                                                       under cement skies
            in an abstract landscape of blasted trees
                  bent statues bats wings and beaks
                               slippery gibbets
                  cadavers and carnivorous cocks
            and all the final hollering monsters
                  of the
                           ‘imagination of disaster’
            they are so bloody real
                                        it is as if they really still existed

    And they do

                  Only the landscape is changed

They still are ranged along the roads
          plagued by legionnaires
                     false windmills and demented roosters
They are the same people
                                     only further from home
      on freeways fifty lanes wide
                              on a concrete continent
                                        spaced with bland billboards
                        illustrating imbecile illusions of happiness

                       The scene shows fewer tumbrils
                                                but more strung-out citizens
                                                                     in painted cars
                               and they have strange license plates
                           and engines
                                           that devour America


***


Ted Hughes

PIBROCH


The sea cries with its meaningless voice
Treating alike its dead and its living,
Probably bored with the appearance of heaven
After so many millions of nights without sleep,
Without purpose, without self-deception.

Stone likewise. A pebble is imprisoned
Like nothing in the Universe.
Created for black sleep. Or growing
Conscious of the sun's red spot occasionally,
Then dreaming it is the foetus of God.

Over the stone rushes the wind
Able to mingle with nothing,
Like the hearing of the blind stone itself.
Or turns, as if the stone's mind came feeling
A fantasy of directions.

Drinking the sea and eating the rock
A tree struggles to make leaves-
An old woman fallen from space
Unprepared for these conditions.
She hangs on, because her mind's gone completely.

Minute after minute, aeon after aeon,
Nothing lets up or develops.
And this is neither a bad variant nor a tryout.
This is where the staring angels go through.
This is where all the stars bow down.


***

Benjamin Fraser

THEIR SPIRITS BEAT UPON MINE


Their spirits beat upon mine
Like the wings of a thousand butterflies.
I closed my eyes and felt their spirits vibrating.
I closed my eyes, yet I knew when their lashes
Fringed their cheeks from downcast eyes,
And when they turned their heads;
And when their garments clung to them,
Or fell from them, in exquisite draperies.
Their spirits watched my ecstasy
With wide looks of starry unconcern.
Their spirits looked upon my torture;
They drank it as it were the water of life;
With reddened cheeks, brightened eyes,
The rising flame of my soul made their spirits gilt,
Like the wings of a butterfly drifting suddenly into sunlight.
And they cried to me for life, life, life.
But in taking life for myself,
In seizing and crushing their souls,
As a child crushes grapes and drinks
From its palms the purple juice,
I came to this wingless void,
Where neither red, nor gold, nor wine,
Nor the rhythm of life are known

2015. május 7., csütörtök

Spanyol műfordító műhely Imrei Andreával: szövegek

Hosszú szünet után, május 11-én, a szokásoktól eltérően hétfőn, 19 órától ismét jelentkezik a Horizont, a FISZ Műfordító Műhelye, ahol ezúttal spanyolból fordítunk majd Imrei Andreával.

A műhelyvezető ezúttal nagy kedvencétől, Julio Cortázartól választott két, szorosan összetartozó mikronovellát, egypercest az Historia de cronopios y famasból, a plakát alatt mindkettő megtalálható. Fontos, hogy ezúttal is hamarabb ott leszünk már a műhely helyszínén, ha kevés volt az időd, de hamarabb odaérsz, hozunk szöveget, papírt, lehet fejtegetni.



Julio Cortázar:

Tía en dificultades

¿Por qué tendremos una tía tan temerosa de caerse de espaldas? Hace años que la familia lucha para curarla de su obsesión, pero ha llegado la hora de confesar nuestro fracaso. Por más que hagamos, tía tiene miedo de caerse de espaldas; y su inocente manía nos afecta a todos, empezando por mi padre, que fraternalmente la acompaña a cualquier parte y va mirando el piso para que tía pueda caminar sin preocupaciones, mientras mi madre se esmera en barrer el patio varias veces al día, mis hermanas recogen las pelotas de tenis con que se divierten inocentemente en la terraza y mis primos borran toda huella imputable a los perros, gatos, tortugas y gallinas que proliferan en casa. Pero no sirve de nada, tía sólo se resuelve a cruzar las habitaciones después de un largo titubeo, interminables observaciones oculares y palabras destempladas a todo chico que ande por ahí en ese momento. Después se pone en marcha, apoyando primero un pie y moviéndolo como un boxeador en el cajón de resina, después el otro, trasladando el cuerpo en un desplazamiento que en nuestra infancia nos parecía majestuoso, y tardando varios minutos para ir de una puerta a otra. Es algo horrible.

Varias veces la familia ha procurado que mi tía explicara con alguna coherencia su temor a caerse de espaldas. En una ocasión fue recibida con un silencio que se hubiera podido cortar con guadaña; pero una noche, después de un vasito de hesperidina, tía condescendió a insinuar que si se caía de espaldas no podría volver a levantarse. A la elemental observación de que treinta y dos miembros de la familia estaban dispuestos a acudir en su auxilio, respondió con una mirada lánguida y dos palabras: «Lo mismo». Días después mi hermano el mayor me llamó por la noche a la cocina y me mostró una cucaracha caída de espaldas debajo de la pileta. Sin decirnos nada asistimos a su vana y larga lucha por enderezarse, mientras otras cucarachas, venciendo la intimidación de la luz, circulaban por el piso y pasaban rozando a la que yacía en posición decúbito dorsal. Nos fuimos a la cama con una marcada melancolía, y por una razón u otra nadie volvió a interrogar a tía; nos limitamos a aliviar en lo posible su miedo, acompañarla a todas partes, darle el brazo y comprarle cantidad de zapatos con suelas antideslizantes y otros dispositivos estabilizadores. La vida siguió así, y no era peor que otras vidas.


Julio Cortázar:
Tía explicada o no

Quien más quien menos, mis cuatro primos carnales se dedican a la filosofía. Leen libros, discuten entre ellos y son admirados a distancia por el resto de la familia, fiel al principio de no meterse en las preferencias ajenas e incluso favorecerlas en la medida de lo posible. Estos muchachos, que me merecen gran respeto, se plantearon más de una vez el problema del miedo de mi tía, llegando a conclusiones oscuras pero tal vez atendibles. Como suele ocurrir en casos parecidos, mi tía era la menos enterada de estos cabildeos, pero desde esa época la deferencia de la familia se acentuó todavía más. Durante años hemos acompañado a tía en sus titubeantes expediciones de la sala al antepatio, del dormitorio al cuarto de baño, de la cocina a la alacena. Nunca nos pareció fuera de lugar que se acostara de lado, y que durante la noche observara la inmovilidad más absoluta, los días pares del lado derecho y los impares del izquierdo. En las sillas del comedor y del patio, tía se instala muy erguida; por nada aceptaría la comodidad de una mecedora o de un sillón Morris. La noche del Sputnik la familia se tiró al suelo en el patio para observar el satélite, pero tía permaneció sentada y al día siguiente tuvo una tortícolis horrenda. Poco a poco nos fuimos convenciendo, y hoy estamos resignados. Nos ayudan nuestros primos carnales, que aluden a la cuestión con miradas de inteligencia y dicen cosas tales como: «Tiene razón». ¿Pero por qué? No lo sabemos, y ellos no quieren explicarnos. Para mí, por ejemplo, estar de espaldas me parece comodísimo. Todo el cuerpo se apoya en el colchón o en las baldosas del patio, uno siente los talones, las pantorrillas, los muslos, las nalgas, el lomo, las paletas, los brazos y la nuca que se reparten el peso del cuerpo y lo difunden, por decir así, en el suelo, lo acercan tan bien y tan naturalmente a esa superficie que nos atrae vorazmente y parecería querer tragarnos. Es curioso que a mí estar de espaldas me resulte la posición más natural, y a veces sospecho que mi tía le tiene horror por eso. Yo la encuentro perfecta, y creo que en el fondo es la más cómoda. Sí, he dicho bien: en el fondo, bien en el fondo, de espaldas. Hasta me da un poco de miedo, algo que no consigo explicar. Cómo me gustaría ser como ella, y cómo no puedo.

2015. április 28., kedd

Hol kapható a Világtalanul?

Egyre több terjesztői hálózatba kerül be a Világtalanul. E posztunkban összegyűjtjük, hol, mennyiért lehet majd kapni a kötetet

Interneten:

Az Officelet-en (már kapható, 20% kedvezménnyel)
A Bookline-on (már kapható, 15% kedvezménnyel)
A Líra hálózatában (már kapható, 15% kedvezménnyel)
A Book.hu-n (már kapható, 15% kedvezménnyel)



Boltokban:

Az Írók Boltjában (Bp., 1061 Andrássy út 45., a helyszínen teljes áron, online megrendelve 10% kedvezménnyel)



Az ELTE BTK jegyzetboltjában (Bp., 1088 Múzeum krt. 6-8., online megrendelve 15% kedvezménnyel, helyszínen Merényi Miki aktuális jóindulatától függő kedvezménnyel)



2015. április 24., péntek

Mit ír a Világtalanul?-ról a kritika?

Ebben a folyamatosan bővülő posztban gyűjtjük össze a sorozat első kötetének visszhangjait, felül mindig a legfrissebbekkel.

Makai Máté a győri online folyóirat, az Ambroozia 2015/6-os számában ír a Világtalanul?-ról "Világirodalmi kartográfiák" címmel.

"A 2015-ben Bodor Béla-díjat nyert Zelei Dávid szerkesztette Világtalanul? című kritikakötet egyfelől kínos olvashatatlanságával, másfelől a válogatott szövegek nagyon magas szakmai nívójával, és a vállalkozás egyedülállóságával hívja fel magára a figyelmet." 



"Megtiszteltetés volt a feladat, rengeteget tanultam belőle, bár több ilyen kötet születne!" írta Ureczky Eszter cikke utáni kommentjében a kötetről. Ilyesmit mi is állíthatnánk: Ureczky 11 A4-est (!) kitevő kritikája a Műút Online-on olyan nagyesszé, ami miatt már érdemes volt belekezdeni a Világtalanul? szerkesztésébe. Nem állítjuk, hogy minden szavával egyetértünk, de hogy övé a legalaposabb, legtöbb új szempontot felvető írás az eddigi, egyébként igen gazdag recepcióban, az nem is kérdés. Köszönjük!

"A világirodalom-kritika fogalmának és művelői feladatának tisztázása mellett a válogatás nem feledkezik meg azonban a közoktatás mint irodalmi szocializációs közeg szerepéről sem, s többek között statisztikai szempontból vizsgálja Mohácsy Károly középiskolásoknak készült, kanonikus és kanonizáló szöveggyűjteményét, mely egyszersmind „közös olvasmányszubsztrátumot” (19) jelent a legszélesebb értelemben vett olvasóközönség számára. Ez a gesztus azért is értékelendő, mert a szerkesztő ezáltal jelentős lépést tesz az irodalomtudomány nagyrészt elméleti jellegének és a középiskolai oktatás sokkal inkább gyakorlati szempontjainak érdemi összekapcsolása felé."



Thomka Beáta a Jelenkor nyári összevont, 7-8-as számában írt a kötetről, igen elismerően:

"A Világtalanul? kötet ironikus címét még egy kérdéssel toldja meg a szerkesztő, válogató, Zelei Dávid: Létezik-e világirodalom-kritika ma Magyarországon? A kérdésére válaszoló panoráma némi bizakodással töltheti el a kérdezőt s az olvasót is. Az is, hogy egyes nyelvterületek és nemzeti filológiák tapasztalt szakértői, egyetemi oktatói mellett az írások java része az újabb kritikus- és filológusnemzedék fogékonyságát és problémaérzékenységét tükrözi. Műfaji tekintetben a kötetben átfogóbb, a szerzői opusra, a magyarul nem olvasható művekre is itt-ott kitekintő, terjedelmesebb szövegek váltakoznak vázlatosabb kritikai reflexiókkal. A műfordítás kérdésköre külön szaktudást és ismeretet igényel, a tárggyal érdemi módon ezért csak néhányan foglalkoznak (például a Dante- és Kerouac-fordítások apropójából), míg a többi írásban nincs, vagy csak elvétve akad egy-egy fordításkritikai észrevétel. Ezt azért nem tartom meglepőnek, mert meggyőződésem, hogy a műfordításelmélet- és kritika rendeltetése és szakmai kérdései, valamint az egybevető olvasatok nem azonosíthatók az idegen irodalmak bemutatásának feladatával. A rendszeres, sokrétű kritikai tájékoztatás nem kizárólag a filológusok és komparatisták feladata, mert e munka elsősorban az irodalmárokra, folyóirat-szerkesztőkre, kiadókra hárul."




Kőrizs Imre a Magyar Narancs Könyvfesztiválra megjelenő, világirodalmi Minimum tizenegyes! listájának elkészítéséhez használta a kötetet, az Alföld márciusi számával egyetemben, rövid, de szép összeolvasást eredményezve. Egyetlen megjegyzés kívánkozik ide: már kirajzolódni látszik a dráma és líra hiányának tendenciózus emlegetése a kötet kapcsán; ebben a tekintetben viszont talán érdemes lenne az elmúlt évek külföldi dráma- és versesköteteinek lajstromozása, illetve az azokról született kritikák összegyűjtése - a kötet szerkesztője tett ilyesmire kísérletet, és nem úgy tűnik, hogy ezek a műfajok könyvkiadásunk és kritikánk kiemelt területei lennének, így szerepeltetésük a kötetben abba a megnyugtató hitbe ringatná a jelölt szegmenseket, hogy minden rendben, kiadói és kritikai palettánk már-már könnyfakasztóan heterogén. A kötet arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy ez nem így van.

"Jelen listánk három szereplőjével, McCarthyval, Sebalddal és Nabokovval három-három írás is foglalkozik a kötetben (és ez az összeállítás már a világnyelveken kívül a lengyel és horvát irodalomra is kitekint). A líra majdnem teljes és a dráma teljes mellőzésén kívül talán csak a francia irodalmat három kritikával egyedül képviselő Michel Houellebecq-könyv, A térkép és a táj szerepeltetését lehet kifogásolni, mert szerzőjének alighanem ez az eddigi leggyengébb, igaz, még mindig majdnem elég jó regénye. Talán arról van szó, hogy Houellebecq korábbi könyvei kevésbé történtek meg a magyar olvasókkal"




Károlyi Csabáé volt az első nyomtatott kritika a kötetről az Élet és Irodalom 2015. április 10-ei számának Követési távolság rovatában. Károlyi, bár ironizál a kötet bevezetőjének túlstatisztikázásán, maga is ehhez az eszközhöz folyamodik, mikor körüljárja a témát. Az írás a kánon változékonysága felől közelítve műfajok, nyelvek, kritikusok és megjelenési helyek szerint is igyekszik szétszálazni a kritikákat, itt-ott hiányokat felfedve, alapvetően azonban pozitívan.

"Zelei Dávid bevezetője sok kérdést fölvet, melyeket mind tovább kellene gondolni, nincs most itt tér erre, a lényeg az, hogy azt a missziót tökéletesen betölti a válogatás, hogy egybegyűjtve megmutassa az itt-ott megjelenő kritikák egy részét. Ezáltal felhívja a figyelmet sok jelentős műre és fordításra, sok jó recenzensre, és a különféle kritikaírási stratégiákra is."




Smid Róbert iszonyú alapos, az egyes blokkokat és szerzőket is tételesen kielemző, borongást és dicsérő szavakat vegyítő recenziója a kötet megjelenésének napján került ki a SZIFOnline-ra. Smid a következőképp összegez:

"Minden ilyen típusú válogatás neuralgikus pontjait, nevezetesen a szövegek időbeli megkésettségét, az elrendezésekből fakadó redundanciát (pl. XY a német, a francia… irodalom kiemelkedő alakja, különös figurája…) persze a Világtalanul? sem kerülhette el. Viszont szerkezeti szinten is helyet találtak benne olyan kiváló ötletek, mint a műfajiság inspiratív megközelítése, és telve van – óvatossága mellett – bátor szerkesztői fogásokkal, például hogy a spanyol nyelvű irodalmakból nem egy befutott és itthon is ismert alakot (leginkább Bolaño adódott volna) szerepeltet, hanem egy a latin-amerikai „boom” utáni nemzedéket bemutató antológiát. És persze ott vannak maguk a szövegek: ahogyan Mohácsi Balázs élvezetesen kitartott szarkazmussal leplezi le a fordítói túlbuzgóságot és öncélúságot, Zelei konzekvensen érvényesíti a metakritikai dimenziót valamennyi írásában, Kisantal pedig értőn kontextualizál. Ezért merem remélni, hogy az olvasóké mellett a FISz világirodalmi sorozatszerkesztőinek a honi világirodalom-kritikával kapcsolatos pesszimizmusa is legalábbis derűs szkepszissé alakul, és a további kötetek még inkább engedik a recenzensi teljesítményeket érvényesülni egy kevésbé frusztrált, az apokaliptikus szólamoknak erőteljesebben ellent tartó és merészebb horizontban."